Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Érdekes foglalkozások

2019.12.23

Lámpagyújtogatók:

"Az ötödik bolygó nagyon érdekes bolygó volt. Ez volt valamennyi közt a legkisebb. Éppen csak akkorka, hogy egy lámpa meg egy lámpagyújtogató elfért rajta. A kis herceg el sem tudta képzelni, mi értelme lehet valahol az égbolton egy bolygón - amelyiken se ház nincs, se emberek nem laknak - egy lámpának meg egy lámpagyújtogatónak. Mégis azt gondolta magában:
     "Lehet, hogy ez az ember itt: merő képtelenség. Mégis kevésbé képtelen, mint a király, a hiú, az üzletember meg az iszákos. Az ő munkájának legalább van valami értelme. Ha meggyújtja a lámpáját, mintha egy csillagot segítene világra vagy egy virágot. Ha eloltja a lámpáját: elaltatja vele a virágot vagy a csillagot. Szép foglalkozás. És mert szép, valóban hasznos is."

     Amikor a bolygó közelébe ért, tisztelettel köszöntötte a lámpagyújtogatót:
     - Jó napot kívánok! Miért oltottad el a lámpádat?
     - Mert ez a parancs - felelte a lámpagyújtogató. - Jó napot!
     - Mi a parancs?
     - Hogy oltsam el a lámpámat. Jó estét!
     Azzal meggyújtotta a lámpát.
     - De hát akkor miért gyújtottad meg újra?
     - Mert ez a parancs - felelte a lámpagyújtogató.
     - Nem értem - jegyezte meg a kis herceg.
     - Nincs is mit érteni rajta - mondta a lámpagyújtogató. - A parancs: parancs. Jó napot!
     És eloltotta a lámpát.
     Aztán egy piros kockás zsebkendővel törölgetni kezdte a homlokát.
     - Szörnyű mesterség ez! Valaha régen nagyon értelmes volt. Este meggyújtottam, reggel eloltottam a lámpát. Aztán reggeltől estig pihenhettem, és estétől reggelig alhattam.
     - Azóta megváltozott a parancs?
     - A parancs nem változott - mondta a lámpagyújtogató. - Éppen ez a baj! A bolygó évről évre gyorsabban forgott, a parancs viszont maradt a régi.
     - És? - kérdezte a kis herceg.
     - És most, hogy percenként fordul egyet a tengelye körül, nincs egy másodpercnyi nyugalmam! Percenként oltok meg gyújtok.
     - Mulatságos! - mondta a kis herceg. - Egy nap egy percig tart nálad.
     - Egyáltalán nem mulatságos - mondta a lámpagyújtogató. - Tudod, mióta beszélgetünk itt egymással? Egy hónapja!
     - Egy hónapja?
     - Úgy bizony. Harminc perce. Az harminc nap! Jó estét!
     És meggyújtotta megint a lámpáját.
     A kis herceg meg csak nézte, és megszerette ezt a lámpagyújtogatót, aki olyan híven ragaszkodik a parancshoz. Eszébe jutott, hogyan kereste annak idején a napnyugtákat, hogyan húzta odébb a székét. Szeretett volna segíteni a barátján.
     - Figyelj csak ide... Tudok egy módot rá, hogy pihenhess, amikor csak akarsz.
     - Vagyis mindig - jegyezte meg a lámpagyújtogató.
     Mert lehet valaki egyszerre hűséges is meg lusta is.
     - A te bolygód - folytatta a kis herceg - olyan kicsi, hogy három lépéssel körüljárhatod. Ahhoz, hogy állandóan a napvilágon maradj, egyebet sem kell tenned, mint elég lassan járnod. Így aztán, ha pihenni akarsz, elkezdesz járni... és a nappal addig fog tartani, ameddig kívánod.
     - Ezzel nem sokra megyek - felelte a lámpagyújtogató. - Világéletemben egyet szerettem: aludni.
     - Öreg hiba - mondta a kis herceg.
     - Öreg hiba - mondta a lámpagyújtogató. - Jó napot!
     És eloltotta a lámpáját.
     "Ezt - gondolta a kis herceg, ahogy továbbment -, ezt a többiek mind megvetnék: a király is, a hiú is, az iszákos is, az üzletember is. Pedig szerintem ő az egyetlen, aki nem nevetséges. Talán mert mással törődik, nem saját magával."
     És sajnálkozva sóhajtott egyet.
     "Ő az egyetlen - folytatta gondolatait -, akivel meg tudnék barátkozni. Csakhogy igazán túl kicsi a bolygója. Nem férnek el rajta ketten..."
     Magának sem merte bevallani, hogy legkivált a napi ezernégyszáznegyven napnyugtájáért sajnálja ezt az áldott bolygót." Antonie de Saint-Exupéry: A kis herceg.

Először Angliában működtettek városi gázzal lámpákat: 1806-ban alakult meg a National Light and Heat Company (Nemzeti Fény- és Hőtársaság), egy évvel később pedig a londoni Pall Mallon kigyulladtak az első utcai gázlámpák, amelyek hamarosan a kontinens nagyvárosaiban is elterjedtek. (Pesten és Budán 1777-től létezett közvilágítás, ám hiába volt a repceolaj-lámpák fénye gyenge, a városok tanácsai sokáig elutasították a gázvilágítás bevezetését. Budapesten 1856. december 24-én, szenteste gyulladtak ki az első gázlámpák.)

Elektromos gyújtók nem lévén, a feladatot emberek végezték. Hosszú póznákkal felszerelve rótták az utcákat, a végére erősített rézkampóval kinyitották a gázvezeték kallantyúját, s az ugyancsak a pózna végén lévő borszeszlángba itatott kanóccal lángra lobbantották a kiáramló gázt.

 A fehéroroszországi Breszt városának egyik "látványossága" a 2009 óta hivatalosan foglalkoztatott lámpagyújtogató, aki mindennap meggyújtja a város bevásárlóutcájának kerozinlámpáit. 

Vízhordók:

Ma már olyan természetesnek vesszük, hogy ha vízhez szeretnénk jutni, megnyitjuk a csapot, pedig 1870-es évekig erre nem volt lehetőségük a budapestieknek. A csatornázás és a vízhálózat kialakítása előtt az emberek a(z akkor még sokkal tisztább) Duna vizét használták vagy ivó kutakat létesítettek az házuk udvarában. Aki az előbbi módon akart vízhez jutni, igénybe vehette a Duna vízhordók szolgáltatását. Ehhez nagyjából csak ki kellett állnia az utcára, és figyelni, hol bukkan föl egy szamár vontatta kocsi, rajta vízzel megtöltött puttonyokkal. A kocsiról sokszor német ajkú legények kiabálták, hogy „Donauwassser, Donauwasser”, vagyis friss Dunavizet tessék, és ha valaki vásárolt tőlük, a vizet egészen a lakásáig vitték. Ilyenkor jobban járt az ember, ha a földszinten lakott, mert a magasabb emelettel magasabb ár is járt – lévén a súlyos puttonyokat nem volt egyszerű felcipelni. A vízhordók felosztották egymás között a kerületeket, és akkor sem pihentek, amikor a Duna befagyott – ekkor léket vágtak a folyóba és onnan merték ki a vizet. Ez az erőpróbáló mesterség a vízvezeték elterjedésével együtt (a századfordulóra már biztosan) fölöslegessé vált és el is tűnt.

duna21.png

 

 

 

 

 

 

 

Virslifőzők:

Ezek a virslifőzők az utcán tolták kétkerekű kis kazánjukat, s virslivel és tormával várták az éhes vevőket, akik rendszerint nem a felsőbb rétegekhez tartoztak. Szívesen vásároltak tőlük az utcaseprűk, a konflisok kocsisai és az utcalányok is. A virslifőzők éjjel-nappal működtek, de munkájukat nem sokra becsülték. 1904-re a számuk igencsak megsokszorozódott, ezért a virslifőzők azzal a kéréssel fordultak a kereskedelmi miniszterhez, hogy az utcai virslifőzést sorolja az iparágak közé, még pedig olyan minősítéssel, hogy azt csak megfelelő ipari képesítés alapján lehessen gyakorolni. A miniszter persze, nem tett eleget a virslifőzők kérésének, azzal az indokkal, hogy a virslifőzéshez nem kell olyan szakértelem, amely indokolná, hogy iparág legyen. Ezért a szegény virslifőzők nemcsak az iparosodásból maradtak ki, de minden olyan szakirodalomból is, amely az iparágakkal, vagy a gasztronómiával foglalkozik.

Mozgókönyvtár:

Fogalom: 

Minden magyar állampolgár alapvető joga, hogy helytől és időtől függetlenül hozzáférhessen az őt érdeklő információkhoz, az információt hordozó dokumentumokhoz. Az esélyegyenlőség biztosítása érdekében ma már a legkisebb települések lakosainak is lehetősége van a különböző könyvtári szolgáltatások igénybevételére. Akár úgy, hogy saját könyvtárat tart fenn, akár úgy, hogy csatlakozik a közelében működő városi, megyei könyvtárhoz a mozgókönyvtári hálózaton keresztül.

Az utcán való könyvárusítás régen sem, és ma sem az a műfaj, ami bárkiben is furcsa érzést keltene, de talán az a tény, hogy 1945 nyarától bizonyos budapesti villamosmegállókban, könyvekkel telepakolt villamosokról lehetett olvasási élményhez jutni és köteteket kölcsönözni, talán máris izgalmasabbnak tűnik. Történt ez a könyvtár villamosokon, amiket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár üzemeltetett. Ezek a speciálisan átalakított járművek mozgó könyvtárként működtek: mindig egy megadott időben gördültek be egy megadott állomáshelyre, hogy aztán heti két alkalommal, 3 órán át ott állomásozzanak. Az első Mozgókönyvtár 1945. július 23-án indult, ez a Bosnyák tér és a Béke tér között ingázott, a két végponton időzve. A második egy héttel később állt szolgálatba, a kőbányai Liget téren és a kispesti villanytelepnél ácsorgott. 1947. január 28-án egy harmadik könyvtárvillamos is útnak eredt: a budai Török utca és Albertfalva-kitérő között. A választék jóval kisebb volt a központi könyvtárakénál, a hely pedig igencsak szűkös, ennek ellenére a budapestiek sorra érkeztek, hogy maximum két regényt és egy ismeretterjesztő művet vigyenek haza, legföljebb 3 hétre. A kezdeti lelkesedés aztán az ’50-es évek közepére alábbhagyott, amihez valószínűleg az is hozzájárult, hogy egyre több fiók- és munkahelyi könyvár nyílt a városban. A könyvtárvillamos 1969-ben indult utoljára útjára.

 

 

 
 

 

Profilkép


Elérhetőség

Bartha Ádám

adamba20@gmail.com


Archívum

Naptár
<< Július / 2022 >>


Statisztika

Most: 1
Összes: 15623
30 nap: 436
24 óra: 11